2012. január 11., szerda

Tavalyi csipkés kötemények

Nem vagyok az a kimondottan csipkés típus. Ami az öltözködést illeti, a klasszikus, egyszerű, mégis kicsit vagány holmikat kedvelem, és kötéstudásban is messze állok a komplex csipkemintáktól. A lenti kötemények egyszerűségüknél fogva viszont remekül illenek a ruhatáramba, és még én is meg tudtam birkózni velük első, de semmiképp sem utolsó csipkeprojektekként.

Az alábbi kendő még a nyáron készült, de a története egy évvel korábban kezdődött. A Piktor fonalak fotózásakor felmotringolt Pillét adtam oda Bucillának, és megkértem, hogy fesse meg nekem. Erdei bogyós színvilág volt a kívánság, amit Buci tökéletesen el is talált. (A motringról nem készült kép, de sokan megcsodálták anno az asztalomon, úgy kellett elhessegetnem tőle a vevőket. :)) Ősszel került hozzám a fonal, de egész télen csak ismerkedtem vele, nézegettem, szagolgattam - aki már vásárolt Bucitól fonalat az tudja, hogy egy motring is micsoda illatfelhőt jelent, a kendőm még másfél év és áztatás után is Buciféle titkos öblítőkeverék illatú :) - de csak tavasszal szedtem össze a bátorságom, hogy kezdjek is vele valamit. Egy gombóc Szitakötőt, annak is a finom Púder árnyalatát hívtam segítségül, ami erdei gyümölcsös joghurtra emlékeztető színűvé tette a kendőt, és számomra is kezelhetővé a vastagságot. 

Egy egyszerű, és egy kis jóindulattal bogyókra emlékeztető kendőmintát választottam hozzá, a Balloonst - ami egyébként ingyenesen letölthető a ravelry-ről. A cél az volt, hogy a teljes 1300 métert felhasználjam, de bevallom, egy idő után már annyira untam, hogy előbb abbahagytam. A blokkolás után így is hatalmas lett, és egy igazán csajos, könnyű, isteni finom, puha kendő született belőle. Nyáron biztosan sokat fogom hordani, és már csak a poén kedvéért fogok erdei gyümölcsjoghurtos shake-et szürcsölni ezt viselve. :)


A kendőmről további infókat a ravelry-n találsz.


A blokkolás nem sikerült a legjobban, a szélének elvileg cakkosnak, de minimum hullámosnak kellene lennie. Nekem most így is tetszik, de majd legközelebb egy kicsit jobban meghúzgálom a cakkokat. Hiába, a blokkolás egy külön tudomány. (Lehet olyat csinálni, hogy a szélét külön újrablokkolom, mondjuk egy kis spricni igénybevételével, vagy az szentségtörés?)




A gyümölcsjoghurt közelről.



A második csipkekendőm pedig egy Kiri lett, amit az októberi debreceni kötős tali után kezdtem el. Még Irenka iránymutatása alapján vágtam bele - ezúton is köszönöm a türelmét :) - és bár az akkori kezdeményt lebontottam, mint a mellékelt képek mutatják, a segítsége nem veszett kárba. Több sikertelen próbálkozás után a megfelelő fonal megtalálása terén, biztosra menve, a minta által ajánlott mohair csipkefonalat vettem elő, és nem csalódtam. A kedvenc Vattacukor árnyalatomból, Kontyból készült el végül a nem is kicsi, mégis csupán 78 grammos kendő. A fotók nem adják vissza se a színét, se a könnyedségét és puhaságát, talán az utolsó kép áll a legközelebb a valósághoz.

A Kiri kendő mintája szintén ingyenes, és remek első projekt a csipkekötéssel való ismerkedésre, mert hihetetlen gyorsan memorizálható, és elveszni is nehéz benne. Bármikor felvettem, nem okozott gondot látnom, hol tartok és mi következik épp. (A Balloons esetében azért bele-bele kellett pislognom a mintába.) Igazi sikerélményt ad, és meghozza az ember kedvét a további csipkekötéshez. :)


A Kiri kendőmről további infót a ravelry oldalán találsz.


Ezt s kendőt sem sikerült olyan csúcsosan cakkosra blokkolni, mint elvileg szokás, de ezzel a hullámossággal tökéletesen elégedett vagyok, finom, nőies. Remélem, legközelebb is ilyenre sikerül.




 
 

19 megjegyzés:

Macus írta...

Már miért ne tudtál volna csipkekendőt kötni?
Igen, egy ideig misztifikáljuk ezt a dolgot, de megtanulható. És olyan jó!

Gyönyörűek lettek a kendők!

Varga Gabi írta...

Pontosan ezért tartottam a csipkekötéstől, amit Te is írsz, Macus, mert kicsit túl van misztifikálva. Semmivel nem bonyolultabb, mint mondjuk csavart mintát kötni, bár valóban nehezebbnek néz ki. Na, de épp ez adja a sikerélményét, hogy ennyire látványos dolgot lehet létrehozni sima ráhajtásokkal és összekötésekkel. :)

Ja, és köszönöm a dicsérő szavakat, annyi szépséget láttam már Nálad, hogy Tőled különösen jól esnek. :)

Eskimoka írta...

Ezek csodaszépek! A bogyószín nagyon jól áll neked, mint a vörös!
A Kiri egyszerűen csodálatos!
Gratula:))
Én is sokáig tartottam a csipkekötéstől és vannak fonalak, amikkel képtelen vagyok előadni, de valóban könnyebb, mint első látásra tűnik.

MrsYarnart írta...

de jó! a bogyósat eddig nem ismertem, köszi a mintát! nagyon szép lett a másik is, illik a mintához a fonal :) és milyen jól megy már neked ez a csipkekötés!

Ilona írta...

Mindkettő pompás lett, nekem az első cakkok nélkül is tetszik.

Ahama írta...

Kirit volt szerencsém élőben is látni, csodaszép pillekönnyű gyönyörűség.

Bakarasz írta...

Ó, gyönyörű!!! Soha nem lenne hozzá türelmem, sajna. Le a kalappal! :)

orsolya vanessza kiss írta...

az a barna... valami csodálatos és hívogató!

Nina írta...

Mindkettő álomszép, mégis a barna az, amibe azonnal bele lehet szeretni, pláne élőben látva... Csodaszép!

Varga Gabi írta...

Köszönöm, Lányok, bár nem tesztek jót a fogyókúrámnak, mert most nagyot hízott a májam. :)

Mamucni írta...

Hű ez a barna, de magamra tekerném. Sajnos nekem nem a csipkemintával hanem maga a kendő kötéssel van bajom,....még soha sem próbáltam:o/ Nagyon ügyes vagy!

LAndi72 írta...

Gyönyörű mindkettő! Én sem gondoltam volna, hogy könnyű kendőt kötni, pedig így van...

GumiPók írta...

A csipkekötésben az a jó, hogy egyszerű mintából is olyan mutatós dolgokat lehet összehozni, hogy az ember csak tátja a száját. Szépek, különösen a barna.
Miért ne lehetne külön blokkolni a szélét?

Namata írta...

Mindkettő nagyon szép , de nekem főleg a barna tetszik .Finom , puha , belebújós !:)

Timi írta...

Nagyon szépek. :)

csipkelelkű írta...

Az ősz folyamán lettem barkafonal-függő, azóta nézegetem a blogodat is, minden csodaszép. Ezek a kötött csipkék annyira gyönyörűek, hogy már nem is irigykedem. Vannak számomra elérhetetlen magasságok :) (Egyébként sem tudok kötni, a horgolás jobban megy).

Szilvi írta...

Szia Gabi!

Remélem, berendezkedtetek már az új otthonotokban és újra előkerültek már a tűid is. Várjuk az életjelet és az újabb csodás köteményeket! Szép tavaszt nektek.

ungerzsuzsi írta...

Megmondom őszintén, engem a Kiri nem fogott meg - amíg ma meg nem láttam élőben a boltban. Szerelem első látásra és tapintásra! Alig várom, hogy megérkezzen az új szállítmány Vattacukor :)

picidia írta...

ugye jól vagytok az új otthonotokban?