2012. október 3., szerda

Teszt 1, 2, 3...

... jár erre még valaki? :)


Mindenkinek aki aggódott, ezúton jelentem, élek-virulok. Jó néhány kihívást kaptam az utóbbi időben az élettől, magánéletileg és egészségileg egyaránt. (Tudom, a kettő összefügg.) Vannak dolgok, amikből nehéz felállni. De mint ahogy a megtépázott fa is új erőre kap a vihar után, úgy igyekszem én is összeszedni magam, és újult erővel végezni a feladatom. A sebek nyalogatásán már túl vagyok, a leckékből tanultam, a prioritásaimon változtattam, és már csak előre tekintek. Az új tudással gazdagabban, lélekben megerősödve, és lassan, de biztosan gyógyulva haladok tovább. A szívemnek kedves blogomba is szeretnék új életet lehelni, remélem, visszatalál ide, aki hiányolt. :)

Lesz nem kevés mutogatnivalóm, inspirációs bejegyzésekhez is van rengeteg ötletem, illetve más meglepetésekkel is készülök. Ha kíváncsi vagy rájuk, érdemes lesz rendszeresen visszanézni. :)

Most csak egy nagyon egyszerű nyakmelegítőt hoztam, amit épp a boltban fejeztem be tegnap, ezért sikerült róla néhány képet lekapnom. Ráadásul épp tesztkötés volt, így tökéletesen illik a tesztbejegyzésembe is, még ha nem is egy nagy szám. :)














Fonal: Dye4Yarn MerinoSilk sw (Molding Camel Hair Blanket szín, 79g, 5mm-es tű)
Minta: Waltz Lace Cowl by Carla Pera



Ha Nálatok is tervben van nyakmelegítő készítése erre a szezonra, akkor pénteken feltétlenül kukkantsatok be hozzám, egy nagy nyakmelegítő/körsál/nyaksál/csősál inspirációs extravaganzával készülök. :)



26 megjegyzés:

GumiPók írta...

Jó volt ezt olvasni. ♥
Nyakmelegítő? Ki hitte volna? :))

Varga Gabi írta...

Köszi, Eszter. :)
Korábban sosem hordtam nyakmelegítőt, és nem is értettem mi benne az okosság, de most már lassan sorozatgyártásba kezdtem... :)

Pantu írta...

Én hiányoltalak! Örülök, hogy újra írod a blogot, és kíváncsian várom a nyakmelegítős inspirációdat. Még én sem jöttem rá, mi benne a pláne. Hátha tőled kedvet kapok hozzá! :-)

Reka Anna írta...

Orulok, hogy ujra irsz, mar hianyoltalak! :)

Nina írta...

Gabi, de jó, hogy újra itt vagy!! Hiányoltunk nagyon sokan :) Remélem, hogy mostmár maradsz és folytatod a blogod is :))
A nyakmelegítő csudajó :)

Timi írta...

Tetszik, én is szeretnék egyet-kettőt :)

Timi írta...

Jó hogy újra itt vagy és újra inspirálsz majd minket! annak is örülök, hogy jól vagy!!!

aarkus írta...

Hű, de jó, hogy megint itt vagy! Nagyon csinos a nyakmelegítő, és jó az új frizura is!

Zsuzsi írta...

Na végre itt a fonalboltos! :) Hiányoztál!!!

Névtelen írta...

Szia Gabi!
Nagyon örülök, hogy megújult belsö és külsö erökkel újra itt vagy.
Nagyon klassz lett a nyalmelegítö, én szeretem az ilyen egyszerü darabokat.
Várom a pénteket, mert biztosan bekukkantok ide.
/Adriana/

Macus írta...

Már erősen gondolkoztam, hogy a fb-on megkérdezlek, mi van a bloggal. Én nagyon szerettem olvasni, nézni. Várom a folytatást!
Én mostanában kötöttem egy nyakmelegítőt, még fogok is.

Még egyszer: üdv újra a blogspoton!

ursa minor írta...

Örülök nagyon, hogy visszatértél! Fantasztikusan nézel ki - ezt mindenképpen el kell, hogy mondjam, a nyakmelegítőd pedig csodás!
Szóval: Isten hozott! Ismét. :)

Varga Gabi írta...

Facebookhoz szokva, fura, hogy nem tudom lájkolni az egyes megjelzéseket, pedig legszívesebben mindenkinek külön-külön megköszönném, hogy hagyott néhány kedves sort. Nagyon aranyosak vagytok. :)

Timici írta...

szia Gabi:) csinos a frizurád;) a nyakmelegítő is teszik, várom az újabb bejegyzést;) puszillak!T.

Zsu írta...

Szia Gabi!
Hiányoztak a jobbnál jobb inspiráló ötletek, várom a péntekit...
Zsu

MrsYarnart írta...

én is örülök neked! nyakmelegítő nálam is készülget, de azért szívesen elmentem volna megnézni, talán majd egy szombaton, mint régen :)

Szilvi írta...

Jaj nagyon örülök Neked, sokan vártunk erre a bejegyzésre!

gitta írta...

jaj de jó, h újra :))))

fitri írta...

Hiányoztál :) az inspirációk is :)

orsolya vanessza kiss írta...

Jár ! ...... és meg is állapítja: Nagyon jól áll az új hajad ! :)

böpörö írta...

üdv újra itt, nagyon örülünk neked!:)
és várjuk a posztokat:)

Szecsi írta...

Örülök, hogy visszatértél! Nagyon szerettem az inspirációs pénteki bejegyzéseidet!
Reni

Dóra írta...

Én is örülök, hogy újra itt vagy! Minő véletlen, nálam is egy nyakmelegítő az utolsó bejegyzés... :))

Szilvi írta...

Örülök, hogy itt vagy, megújulva és újult erővel :) A nyakmelegítő is jó lett, a modell pedig kifejezetten csinos!

Névtelen írta...

Szia Gabi!
Gyakran benézek ide, mindig reménykedve, hogy hátha... És most végre IGEN!!!
Nagyon örülök a nyakmelegítős bejegyzésnek, többet is szeretnék megkötni Karácsonyig. Hétvégén kötöttem egy "Eleanor Cowl"-t Barka Felhőből, most meg azon agyalok, hogy melyik legyen a következő.
Annyira jó, hogy itt vagy újra!
Bori

norcsella írta...

Nagyon örülök, hogy újra itt vagy! A hajad csúcs, a új "kö(l)temény" is. Én tavaly inspirációdnak köszönhetően többet is készítettem. S imádom egytől egyig mindet.
Jó, hogy lehet újra jönni és gyönyörködni.