2011. augusztus 16., kedd

Ma az Amelie szerkesztőségében jártam,

hogy beadjak fotózásra anyagot. Jó fonalboltoshoz illően saját fonalból készült kendőben mentem. Ez a kedvenc, "ápol és eltakar" kendőm, mindig önbizalmat ad. Nádszálnak nem nézek ki benne, de azt ugye nem mondanád meg, hogy egy 95 kilós fazont rejt? 





Pedig tegnap álltam a mérlegre, és elszörnyedtem ettől a számtól. Viktor születése óta nemhogy nem fogytam, de még fel is szedtem magamra pár kilót, ez már azért nem mehet így tovább! Elhatároztam, hogy lefogyok, tegnap már csak salátát ettem vacsira, és ma müzlivel indult a nap. Ha nem bánjátok, hogy ezen a fórumon ilyesmivel is traktállak Benneteket, akkor időnként fogyókúrás témában is jelentkezem majd.




A képek minősége hagy kivetnivalót maga után, mobiltelefonnal készültek. Nem vittünk fényképezőgépet, csak spontán kezdett el kattintgatni a férjecském, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy a lelkesedésének köszönhetően végre egy újabb Barkaságot oszthatok meg Veletek. :)




Az óriáskendő a Pillangó névre hallgató, nyersselyem fonalból készült, a tömény életvidámságot árasztó Erika színben. Imádom ezt a kendőm, a színe, a mintája és az alapanyaga egyaránt egész évben hordhatóvá teszi, és bármilyen uncsi szerelést feldob.
Ha tetszik a kendő, a leírását Paulinától vásárolhatod meg. Nagyon egyszerű a méhkaptár minta, csak egy trükkösebb szem van benn, kezdőknek is ajánlom. Az eredeti mérete persze sokkal kisebb, de rajtam az apró dolgok elvesznek, ezért nem sajnáltam belőle a fonalat. 10 gombócnál azért már megálljt parancsoltam magamnak, nem akartam, hogy a súlya miatt ne hordjam végül. Nekem pont így lett tökéletes. :)




Először leszünk benne az Amelie-ben, és egyelőre vegyes érzelmekkel várom az őszi számot. Kicsit tartok a fotózástól, a tördeléstől, mert maximalistaként nem vagyok meggyőződve, hogy a legjobb lesz kihozva az átadott anyagból. Mindenki nagyon aranyos egyébként a szerkesztőségben, de a kaotikus állapotok, a szervezetlenség, az utolsó pillanatban hozott döntések némi aggodalomra adnak okot. Mindenesetre, a következő számban néhány barkaságot is találtok majd, bízzunk benne, hogy minden rendben lesz a megjelenéssel. :)



31 megjegyzés:

Erika írta...

Ne legyél pesszimista ... akik ismerik az újságot, tudják, hogy nem rossz, amit csinálnak, feltételezem, Te is azért fogadtad el a felkérést, mert "elég jónak" tartod ahhoz, hogy megjelenj benne .. Szerintem jó lesz az anyag, érdeklődve várom :)

Szentpyr írta...

Tudom, hogy nem azért írtad, amit... de tudd meg, nagyon csinos vagy!

Varga Gabi írta...

Köszönöm a bíztatást Amelie és túlsúly ügyben is. :) Az "elég jó", nekem sajnos sokszor nem elég, de bízzunk benne, hogy csak én aggódom túl a dolgot, és minden szuper lesz végül. :)

Macus írta...

Kíváncsian várom a lapot. teljesen megértem a félelemmel vegyes várakozásodat.

És igenis csinos vagy!

Szilvi írta...

Nagyon jól néz ki a sötét ruhán az élénk színű kendő. Kár, hogy nem horgolás, a kötés sajnos még nem az erősségem.

Ági írta...

A 95 kg el sem hiszem, de azért drukkolok!
Az amelie-t, meg majd fenntartásokkal kezeljük és kellemesen csalódunk:)

inecsg írta...

Nagy izgalommal várom az Amelie következő számát!
Szívesen várom a fogyi-tippeket!

Mázsa Viki írta...

Gratulálok az Amelie-s szerepléshez, bár félek jogosak az aggodalmaid, annak idején, amikor a kislány kardigánomat beküldtem, nagyot csalódtam a fotózásban és megjelenítésben is. :(
Remélem Te KELLEMESEN csalódsz!
Nagyon szép a kendőd, a fazonja és a színe is!!!
Sok kitartást a fogyózáshoz, sajnos nekem a hormonproblémáim miatt nem sikerül, de ha ne adj Isten nem is tudsz fogyni, bíztatlak, így is nagyon szép vagy, így is van élet, és én már így is elfogadtam magam. Sőt, képeket is merek feltenni magamról a blogba, így 90 kilósan is. :( Én is csak híztam kisfiam születése óta.

Ági írta...

Hát Gabi, fogyjunk együtt :) Én csak 70, de 20 kilónak menni kell. A kendő meg tetszik, és várom az Amelie-t :)

Mamucni írta...

No Gabi, én ezt a 95kg-t el sem hiszem,...főleg, hogy láttalak élőben. (de tuti praktikák mindig jól jönnek,...elméletből nálam sincs gond,...a megvalósítás,....azzal van bibi). A kendő meg tüneményes és annyira jól áll neked ez a szin! Az Amelie következő száma csak jobb lehet mint a legutóbbi (szerény véleményem szerint), de mi amúgy is elfogultak vagyunk és imádni fogjuk a megjelenő barkaságokat:o)

mirkka írta...

Kíváncsian várom az Amelie új számát. Bár én nem szoktam megvenni, most mégis keresni fogom az újságárusnál. Gondolom nem én leszek egyedül így -- ezzel a szerkesztôség is biztosan kalkulált.
Paulina kendôjét én is bejelöltem magamnak kedvencnek -- jó tudni, hogy Pillangóból jól néz ki!

Amaranta írta...

Hihetetlen, hogy annyi kiló vagy, 10-el kevesebbnek nézel ki. Csinos vagy, ne keseredj el. Megkérdezhetem milyen magas vagy?
Nagyon szép lett a kendő, és jól áll neked.

Az Amelie-val kapcsolatban nekem is lennének fenntartásaim a helyedben. Azt gondoltam, ha negyedévente jelenik meg, a színvonala emelkedni fog, de ez nem minden számra igaz. Már azt is szívemre vettem, hogy elvették a nevét. Valahogy mintha meggyalázták volna vele az előző évtizedeket. Tudom, kicsit lökött vagyok, mert végól is mi közöm hozzá, csak vásárlója voltam-vagyok. Ha van beleszólásod, szólj bele.

Timici írta...

szuper a kendő! csini vagy benne! Viktor pedig édes pofa:)
Amelie, drukk, hogy elégedett legyél majd a végeredménnyel, bevallom engem a nyári szám megint csak nem hozott lázba:( de biztos bennem a hiba;)
súly:nekem is gondom van vele, én pont annyi vagyok,mint szülés elött(82kg),20kg-nak kéne legalább lemennie,majd ha már hozzátáplálom Milánt elkezdek mozogni is,remélem ez hatni fog...én szívesen olvasom e témában írt soraidat is:)

HEra írta...

A gyerek gyönyörű, anyukája csodaszép és csinos, Amelie pedig nyerő lesz ha Barkás dolgokat mutat be...;) összegzés: Nincs miért aggódnod! -szívesen olvaslak:)))

Hermann Gabi írta...

Már nem akartam megvenni a következő számot....de ha Barka lesz benne megveszem :-). Sok sikert kívánok mindkét projekthez!!!

Ági írta...

Gabi, megvan a megoldás! Most olvastam, hogy 1 óra kötéssel 180 kalóriát égetünk el :) Nem is hobbi, fogyókúra :)))

Varga Gabi írta...

Ezt jó tudni, Ági, ezek szerint 1166 órányi kötésre vagyok az álomsúlyomtól. Állok elébe. :)
Az Amelie-vel úgy vagyok, hogy ez egy próbafutam, a többit majd meglátjuk. Ha elégedett leszek, akkor folytatjuk az együttműködést, ha nem, akkor kénytelen leszek egy saját magazint indítani. Nagyon kell egy minőségi magazin a piacra, ha ők nem szedik eléggé össze hozzá magukat, akkor majd megteszi más.

nöné írta...

Lehet, hogy nem jól gondolkodom, de ahova én be szeretnék jutni, és még szélesebb körben szeretnék ismert lenni, azt nagy nyilvánosság előtt nem becsmérelem, hanem a felmerülő kételyeimet megosztom a lap munkatársaival, és javaslataimmal inkább segítem a pozitív fogadtatást.

Az igaz, hogy sokat dobna a magazinon egy jobb fotós, mert jelenleg nem igazán érvényesülnek a kötött és horgolt munkák, a fotók inkább divatfotók.

Ettől még a bemutatott munkák igényesek és ötletesek, esetleg olvasói javaslatokkal, hozzászólásokkal fejlődhet a magazin.
Azonban ez a negatív reklámpolitika senkinek nem válik előnyére, kivéve annak, aki új magazin indításán töri a fejét...

Névtelen írta...

A kendő szép és nagyon jól áll, "negatív" reklámpolitikát" pedig nem észleltem, csak egy egészséges első "drukkot" Ha eddig nem is, de most én is megveszem az Ameliet. :)
Üdv mindenkinek, további szép napot! Csné/ Ildi

Gyöngyi írta...

Kedves Gabi!

Gratulálok az ujabb sikeredhez, mert azt gondolom, hogy ez is siker, ha valaki belekerül egy ilyen nagy multu kézimunka ujságba.
A névváltoztatást én is zokon vettem, hiszen kislánykorom óta Fürge Ujjaknak ismertem.
A sulyoddal meg csak annyira törödj, amennyire az egészségedet veszélyezteti. Amennyit Te dolgozol, biztosan gyorsan leolvad Rólad mindenféle kinzó praktika nélkül. Ne feledd, igy is nagyon csinos vagy.

szarvasandi írta...

Én teljesen megértem a fenntartásaidat Gabi! Az előző számot még úgy sem bírtam megvenni, hogy Ercsu szépségei is szerepeltek benne... Lehet, hogy nekem van ízlésficamom, de azok a férfi pulcsik valami borzasztóak voltak!!! Lehet, hogy önmagában a "kötömények" szépek lettek volna, de a tálalás teljesen elvette a kedvem!
Persze a most megjelenőbe is belelapozok majd, remélem meg is tudom majd venni.
Szerintem nem a fotós a rossz, hanem a stylist.

Moncsi írta...

Én megvettem, de nagyon zavart benne valami, pont az, hogy amit a profik alkottak benne, attól szinte rázott a hideg, mert én is úgy szeretek kötni, hogy szépen szabályosan álljanak azok a szemek, ahogy lapozgattam csak hebehurgyán egymás mellé vetett szemeket láttam benne, és akkor odaértem Ercsu munkájához, szép, ízlésesen megkötött darabot láttam, de tovább menve ugyanaz...Viszont a horgolós "amatőr" Lányok is kitettek magukéért a táskáikkal... Nem vagyok abban biztos, hogy az agyondizájnolt, sztájlisztolt alkotások viszik előre a magazint...(Persze, mondhatja bárki, savanyú a szőlő, de pl. Júlia által bemutatott szinte széteső pulcsikat le sem mernék fényképezni a blogomba, nem értem, miért szép az, ami annyira r....nem az)

Amaranta írta...

Nekem pont a Juli pulóverei tetszenek, és meg is kötöttem az egyiket, a legelsőt. A többivel egyetértek. Ahogy olvastalak benneteket, eszembe jutott, amit már korábban én is megfogalmaztam magamban. Nem az elkészült munkák vannak igazán középpontban a fotózáskor. Sokszor nem is látszanak rendesen. Itt pedig nem a pózok lennének a legfontosabbak, hanem a kézimunkák.negyedéves kiadvány, nehogy már ne legyen idejük a szerkesztésre. Még csak nem is havonta jelenik meg, mint régen.

Varga Gabi írta...

Lányok, egyetértek, és remélem, az Amelie-nél is olvassák a blogom, és eljut hozzájuk minden észrevétel. Már többször továbbítottam feléjük vevői véleményeket, hiszen szoktunk erről beszélgetni vevőkkel a boltban, de jobb ha első kézből olvassák az észrevételeket.

Varga Gabi írta...

Nöné, nem szeretném gerjeszteni az indulatokat, de nem tudom szó nélkül hagyni a soraid.
Egyrészt, nem becsméreltem senkit, mindössze az aggodalmaimat osztottam meg az olvasókkal. Ez azonban nem egyedi vélemény, kérdezz meg bárkit, aki kapcsolatban áll a lapban, nem fogja azt nyilatkozni, hogy ott óramű pontossággal megy minden. De ezt bármely olvasó érezheti, aki a hibás leírások miatt a sarokba dobja a kötését.
Másrészt, ez a privát blogom, és épp azért hoztam létre, hogy olyan dolgokat is megoszthassak az olvasókkal, amiket egy fonalbolt hivatalos oldalán nem lehet. Egy nagyon közvetlen és talán túlságosan is őszinte emberke vagyok, ezért örömmel írok mindenről, ami a kulisszák mögött zajlik. Ha ezek éppen a félelmeim, akkor azokról. Nem hiszem, hogy bárkinek ártanék vele. Hidd el, ugyanilyen őszintén megosztottam a véleményem az Amelie szerkesztőségével is, illetve számos javaslattal is éltem. Eddig mindegyikre az volt a válasz, hogy a vezetőség nem engedi, nincs rá keret, meg van kötve a kezük.
Ami a saját magazint illeti, már nagyon régóta tervben volt. Egy jó fonalbolt egy jó mintaforrás nélkül, legyen az magazin, könyv vagy egyéb kiadvány, nehezen tud meglenni. Épp ezért is végeztem egy kérdőíves kutatást a kézimunkázási szokásokról, amiből egyértelműen kiderült, hogy hatalmas az igény a minőségi magyar nyelvű mintákra. Mindenesetre, az Amelie tavaszi megújulásakor megörültem, és elvetettem a saját magazin ötletét, mondván, hogy ha ők betöltik ezt az űrt, akkor rám nincs szükség. Sosem az volt a célom, hogy másoktól vegyek el piacot, hanem újító és hiánypótló szerepet igyekszem betölteni, és olyat nyújtani, amit más nem. Láttam már tavasszal is hiányosságokat, de az irány jó volt, gondoltam, ha fejlődnek, akkor egy igazán színvonalas magazin sülhet ki belőle. Ekkor kezdtünk el tárgyalni az őszi megjelenésről. A nyári szám azonban siralmas volt, egyes modelleken az ember nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon, és én sem tudtam eldönteni, hogy valóban jó ötlet-e az Amelie-s megjelenés. Főleg, hogy a szerkesztőség elégedett a lappal, hiszen hozta a számokat.
Visszatérve a fejetlenségre, a szomorú az, hogy hiába álltak volna hónapok a rendelkezésünkre az anyag összeállítására, másfél hét alatt kellett elkészülni mindennel. Se tervezni nem volt idő, elkészíteni a modelleket is épphogy, a tesztkötésről már ne is beszéljünk. Nem adnék ki munkát nyugodt szívvel úgy a kezemből, ahogy most voltam kénytelen, ez így nem profi munka. Márpedig én vagy jól szeretek csinálni valamit vagy sehogy. Csak valakinek már ígéretet tettem, és azt szeretem betartani.
Ami pedig azt illeti, hogy a Barka "be szeretne jutni" az Amelie-be, a "szélesebb körű ismertség" érdekében arra csak azt tudom mondani, hogy a barkafonal.hu napi(!) látogatottsága magasabb, mint az Amelie negyedéves kiadványának az olvasottsága. Nem szoktam ilyen számokkal dobálózni, de mind a Matesz terjesztési adatok, mind az Alexa ranking adatai nyilvánosak, meggyőződhetsz róla, hogy a fenti állításom helytálló. Tavaly ősszel még valóban segítettek volna, mostanra már túlnőttük őket. Az viszont tény, hogy mi online vagyunk erősek, ők pedig offline, és ebből egyenesen következik, hogy mindkét fél jól jár egy Barka-Amelie együttműködéssel. A Barkás vevők egy igen elenyésző része elégedett csak az Amelie-vel, egy kicsit nagyobb része nem, de nincs jobb alapon megveszi, egy harmadik, lényegesen nagyobb része inkább meg sem veszi, és bizony van olyan is rengeteg, aki azt sem tudja, hogy mi az az Amelie. Ez utóbbi két csoport most jó eséllyel meg fogja venni a lapot, ez több ezer eladott példányt jelent. Nem hiszem, hogy nekem több ezer új vevőt fog hozni az Amelie, de ha így lesz, esküszöm, megkövetlek. :)
Nöné, nem ismerjük egymást, de remélem, hogy lesz alkalmunk személyesen is találkozni egyszer. Sok rosszat lehet mondani rólam, én is csak emberből vagyok, de rosszindulat nincs bennem. Ha megismersz, nem fogsz hátsó szándékot vélni felfedezni a soraim között.
Addig is, sok szép fonalat és jó kötögetést kívánok Neked és mindenkinek!

Hermann Gabi írta...

A kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét! Hajrá Gabi!

gitta írta...

Drukk mindenhez! A fogyáshoz, a cikkhez, a magazinhoz, és most elsősorban a költözéshez! :)

Olguska írta...

Kedves Gabi!

Örülök, hogy megjelentek a magazinban. Az őszi számot is megveszem így és most talán valamit majd el is készítek belőle. Remélem alaptalanok lesznek a félelmeid, ha mégsem akkor pedig hajrá az új lap, ezzel minden kézimunkázó csak nyerne.

Névtelen írta...

Kedves Gabi!

Érdeklődéssel olvastam végig a bejegyzését és a témához kapcsolódó hozzászólásokat. Hétfőtől kezdjük - a leírás és szabásminta részét a kollégám, a színes oldalakat én - a szeptemberi Amelie magazin tördelését. Miután megkaptam és átnéztem az aktuális laptervet és a kéziratokat, szívesen végighallgatnám az anyagával kapcsolatos elképzeléseit, kívánságait. Nem szeretném ha a tördeléssel kapcsolatban rossz érzései maradnának, vagy hogy úgy érezze hogy a munkái olyan méltatlan helyre kerülnek ahol nem megfelelően bánnak azokkal, ráadásul még csak kontrollálni sem tudja a végső folyamatokat.

Üdvözlettel: Dani-Pataki Bernadett, tervezőszerkesztő, Amelie magazin

Irenka írta...

Elolvastam a bejegyzésed és az összes kommentet, látom, sokunkat erősen érdekel a hazai kötős magazin, és benne a Barka megjelenése. Teljes szívemből kívánok sikeres, minden érintett fél számára kielégítő együttműködést!

Varga Gabi írta...

Kedves Bernadett,

Köszönöm a lehetőséget, természetesen örömmel élnék vele.

Üdv,

Varga Gabi