2011. augusztus 3., szerda

Néhány bejelentenivaló

Több kötemény és horgolmány is készült nálam mostanság, ennek ellenére még mindig nem mutogatni jöttem. Ennek oka, hogy a jövő héttől már másra bízhatom a fotózást, és nem kell a béna fényképeimmel szégyenkeznem. Ugyanis hogy lépést tartsunk a folyamatosan növekvő forgalommal, egy újabb kolleginát veszünk fel, aki mellesleg fotós és grafikus is, így igen sokrétűen tudja segíteni majd a munkánkat. Aki esetleg ismeri a PunkyJazz művésznév mögött álló Pintér Ágit, az tudja, aki pedig nem ismeri, annak elárulom, hogy Lucához hasonlóan kedves és mosolygós leányzó fogja erősíteni a Barka Fonal kis csapatát.


Más változás is várható a közeljövőben. Mivel a jelenlegi helyünket már alaposan kinőttük, az augusztus 20-i hétvégén új helyszínre költözik a bemutatóterem. Bár az első napokban biztosan lesz egy kis felfordulás, augusztus 22-től szeretettel várunk majd mindenkit a Teréz körút 1. I. em. 1. szám alatt, ami a Teréz körút és a Király utca sarkán található. A K&H Bank feletti hatalmas saroklakás lesz az új birodalmunk, 135 nm-t fogunk dugig tölteni mindenféle gyönyörűséggel. Izgalmas feladat egy ekkora bolt belső kialakításának a megtervezése, szinte másra sem tudok gondolni, mint hogy melyik helységbe mit és hogyan rendezzek el. :) Szeretnék egy kávézó sarkot, ahol fincsi olasz kávét szürcsölve magazinokat és könyveket lehet lapozgatni, egy játszósarkot a legkisebb látogatóinknak, akiket nem kötnek le annyira a fonalak, mint a mamit, hatalmas, kerek kínálóasztalt, és természetesen sok-sok polcot telis-tele fonalakkal. Mivel még minden képlékeny, ha bármi ötletetek, javaslatotok lenne, mindet örömmel fogadom.


Hogy ne legyen kép nélküli ez a mesélős bejegyzésem, íme az új helyszín madártávlatból. :)


A boltban jelenleg folyik a Nagy Nyárvégi Leárazásunk, amit egyébként is kb. mostanra terveztem, a költözés miatt viszont egészen augusztus 19-ig tart. Ezt az akciót még nem volt érkezésem hivatalosan a Barka blogban vagy hírlevélben meghirdetni, mert egy rövid facebook-os bejegyzés után is elárasztottatok minket annyi rendeléssel, hogy alig győzzük őket postázni. Mindenesetre, van még bőven fonalunk, ezért van még miért bekukkantani a webshopba. 5-20% közötti kedvezménnyel válogathatsz a teljes nyári fonalarzenálunkból, a kedvezmény mértéke attól függ, hogy mekkora készlettel rendelkezünk az adott színből. Amire tehát nagy kedvezmény van, abból azért érdemes vásárolni, amire meg kevés, abból meg azért, mert hamarosan kifogy. És ha ez nem elég, nem voltam szégyenlős, és a megnövekedett forgalomra tekintettel egy kedvezőbb tarifát alkudtam ki a Lapkertől, így az akció végéig, azaz augusztus 19-ig a Pick Pack Pontos csomagok szállítási díja mindössze 390 Ft. (A Posta malmai lassan őrölnek, ők még mindig gondolkoznak, hogy ki az illetékes ilyen döntést hozni, így az MPL-es csomagok szállítási díja változatlan. Azt hiszem, ezzel senkinek nem árultam el semmi meglepőt a Magyar Postáról.) Mindenesetre, aki még nem kérte a csomagját Pick Pack Pontra, annak most különösen megéri tenni velük egy próbát.

De vissza a változásokhoz, azon belül is a csapat bővüléséhez. Akinek a kezébe került az Amelie nyári száma, az olvashatta Frank Júlia bemutatkozását, aki lemaradt róla, az itt teheti meg. Julika köt, horgol, tervez többek között a Rowan-nek, saját kötöttáru divatmárkája van, és egy kis fonalboltot is indított Kikötő néven. A közelmúltban ismerkedtünk meg, és néhány kellemes beszélgetés után arra jutottunk, hogy hasonlóan gondolkozunk a fonalakról és az életről is általában, azonos értékeket vallunk, az üzletben pedig remekül kiegészítenénk egymást, miért ne működjünk együtt? Julika a korábbi üzlethelységéből eljönni kényszerült, így adta magát a helyzet, hogy össze is költözünk. A fonalbolt új helyét ezért már ezzel a szemmel kerestem, és állíthatom, ennél tökéletesebbet nem is találhattam volna, ahol a fonalak árusítását és a minták tervezését egy fedél alá hozhatjuk. :) Az új cím bejelentésével egyidőben tehát azt is elárulom, hogy a jövőben Frank Júlia lesz a Barka Fonal vezető tervezője, a szobák egyikét pedig Ő foglalja majd el, valamint az oktatások is abban a helységben fognak zajlani. Igazán inspiráló környezet lesz a kötni- és horgolni vágyók számára egy tervező stúdiójában elsajátítani a különböző fortélyokat! :)

Értelemszerűen a Kikötő korábbi kínálata is megvásárolható lesz az új boltban, többek között a Kikötő saját márkás fonalai, a Pakucho biopamutok, illetve a dán BC Garn és Canard cégek fonalai. Ezek hamarosan a webshopba is felkerülnek majd. Ezen kívül számos új fonalmárkával és egyéb csemegével bővül majd a kínálat, amelyeket eddig helyhiány miatt nem tudtam tartani. De őket még hadd titkoljam egy darabig. :)

29 megjegyzés:

Nania írta...

Hű, Gabi, gratulálok! Azt hiszem egykor a hőskorban ezt mondták "bombasikernek"! Valósággal berobbantál a kötős-horgolós magyar valóságunkba és azt hiszem ennek nagyon sokan örülünk! Nem lepődnék meg, ha 1-2 éven belül országos láncod lenne:)))))

Amaranta írta...

Le vagyok nyűgözve a híreidtől, és természetesen gratulálok! Ha te nem vagy, biztosan nem kötnék ilyen sokat.

Ági írta...

(kényszerből) kísérő férjeknek mivel tudtok szolgálni (kérdi a hátam mögül szegény úriember)? :)))

Allegro írta...

Csak annyit tudok mondani...wow. Csodás hírek és gratulálok, hogy a Barka ilyen szépen fejlődik :)

Mona írta...

Zseniális! Le vagyok nyűgözve! És irigykedem is rendesen :)

Ági írta...

Üdv! Gratulálok!
Örülnék,ha nem csak Pesten lenne az üzlet .:) Mondjuk Szolnokon vagy Cegléden. Mert akkor át is tudnék menni.... De ne legyek annyira telhetetlen. Viszont örülök,hogy terjeszkedtek,mert akkor bizton remélhetem nem csak ott lesz Bolt. Sok sikert kívánok továbbra is. S legyen sok sok vevőd!

muzsi írta...

Gabi, elképesztő vagy, kicsi gyerek mellett ezt leszervezni. Ez a Frank Júlia ugye nem ugyanaz, aki főzőcskéz is? Vagy igen? :) A kvéssarok remek ötlet :) Meg a játszós is természetesen. Esetleg a férjekre is kitalálhatsz valamit, ők sem túl lelkesek a fonalaktól. Valami autós újságok? :)

Névtelen írta...

Kedves Gabi!
Klassz, de nagyon, gratulálok! És mit mondjak, egy szöveg-kezdő bekezdés régen nyűgözött le ennyire, mint most a tied... Hatalmas hely, kávézó sarok, kicsiknek, nagyoknak figyelem-lekötés... És épp ezért itt megragadnám a lehetőséget és: Kérlek, csokit NE áruljatok, jó? Már így is függő vagyok...

Erika írta...

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: szívből gratulálok Neked ahhoz, amit elértél. A Gazdagmami oldalon találtam Rád, nagy öröm látni, hogy tényleg lehet sikeresen működtetni egy vállalkozást támogató családi háttérrel, kisgyermek nevelése mellett ..
További jó és kellemes munkát kívánok ...

Erika írta...

Én is gratulálok, Gabi!
Csatlakozom az előttem szólókhoz: kisgyermekek, kávézó-olvasó sarok...
Frank Júlia munkáit még a régi Fürge Újjakból szeretem.
Különösen nagyra becsülöm, hogy két kreatív ember találkozásából gyümölcsöző együttműködés született, mert az lesz!!! :)

Varga Gabi írta...

Köszi, Lányok. :) Jó ötlet a férj-sarok. :) Milyen hálátlan vagyok, hogy nem is gondoltam a férjekre, pedig én is a férjuramnak köszönhetem, hogy tudom a Barkát csinálni, hiszen Ő van gyesen helyettem. Úgyhogy aki ámuldozik, hogy hogyan tudom mindezt a két baba mellett csinálni, annak üzenem, úgy, hogy van egy ritka jófej férjem, aki mindenben támogat. :)

molani írta...

Hello,

Gratulálok és én is irigykedem a pestiekre! :)

A pickpack pontos csomagküldés nekem nagyon bejön, és jól meg is lepődtema legutóbb, hogy csak 390 Ft volt!
Köszi

Üdv:

molani

Főkolomp írta...

Nagyon örülök a jó hírnek. Én is nektek köszönhetem, hogy újra kötök, horgolok. A nyereményjátékotokkal kezdődött minden. Csodálatosak a fonaljaitok, és rengeteget tanultam a sulitokból. Most a Vénusz-stólával "küszködök", de érzem, hogy menni fog ez nekem. Tegnap olvastam az interjút Frank Julival, mert életemben először megvettem az Ameliet! Ha Pesten járok, feltétlenül meglátogatlak Titeket. Kívánok sok sikert az új terveitekhez!!
Főkolomp Zsuzsi Gödöllőről

Zsupszi írta...

Nem tudom, jól emlékszem-e, hogy Frank Júlia mondta az interjúban (nem találom most azt a lapot, az amelie.hu-n meg nincs fenn az egész), hogy magyar fonalakat is forgalmaz, akar forgalmazni. Elképzelhető, hogy barka név alatt is lesznek majd magyar gyártású fonalak?
Juli modelljei kifejezetten tetszettek az Amelie-ben.
Az új helyszín is tetszik, esetleg egy ingyenes parkoló is lehetne a közelben? ;)
/ egy másik Zsuzsi Gödöllőről :) /

Zsuzsa írta...

Gratulálok mindenhez :-) Nekem a kávézó tetszik a legjobban. Nagyon örülök, hogy forgalmasabb helyre költöztök! Egy harmadik gödöllői Zsuzsi :-P

Varga Gabi írta...

Ennyi Zsuzsit Gödöllőről! Csak kapkodom a fejem, hogy milyen kicsi a világ! :) Ti ismeritek is egymást vagy ez totál véletlen? :)

Erika írta...

Csak most olvastam el az Ameie cikkét, hát Frank Júliát illetően tévedtem, de így még jobban örülök Nektek, az új csapatnak! Szeptemberben feltétlenül megnézlek Bennetek!

Szentpyr írta...

najólvanám! értem én, hogy lépésről-lépésre, nade ez az iram! elképesztő vagy! sok sikert!:)

Zsupszi írta...

véletlen :)

Dóra írta...

Huha, nem semmi! Én is nagyon gratulálok! :)) Remélem a jövő héten lejutok még a régi boltba....

Lívi írta...

Hű, a mindenit! :-) Gratulálok én is a változásokhoz, újításokhoz, növekedéshez :-)

Egy ötletem nekem is lenne, már rég eszembe jutott, most megosztom. Szóval
itthon ugyebár meglehetősen silány a kézimunka-könyv kínálat... külföldi könyvekből Dunát lehet rekeszteni, de azt meg nehéz győzni anyagilag :-)
Szóval arra gondoltam, hogy én nagyon örülnék egy olyan lehetőségnek, ha valahonnan (Tőletek ;-) lehetne kölcsönözni ilyen könyveket. Nagyon szeretek könyvtárba járni, sokat kölcsönzünk, de ilyesmi sajnos ott sem elérhető.

muzsi írta...

Lívi, ez a kölcsönzés mekkora ötlet! Kár, hogy olyan messze vagyok. Azt is lehetne, ha valaki nem sajnálja a saját könyvét, hogy "beadja a közösbe", hogy mások is vihessék, amikor neki épp nem kell :) így több könyv lehetne :)

Varga Gabi írta...

Lívi, micsoda remek ötlet ez a könyvtár! :) Amúgy is úgy gondoltam az olvasósarkot megvalósítani, hogy a folyamatosan bővülő gyűjteményemet osztom meg Veletek, de miért is ne lehetne ki is kölcsönözni őket! Mondjuk max. egy hétre, hogy mások is hozzájuthassanak, annyi idő elég ahhoz, hogy alaposan tanulmányozza az ember.
Muzsi ötletét is üdvözlöm, és minden felajánlásnak nagyon örülnék. Közösen egy nagyon komoly kis könyvtárat építhetnénk ki. :)

muzsi írta...

Gabi, kezdheted nyomtatni a katalóguscédulákat :))) óhogy miért vagyok én 1000 km-rel arrébb? :(

Timici írta...

micsoda fantasztikus hírek!!! nagyon örülök és gratulálok!!!!

Zsuzsa írta...

A gödöllőiek közül csak Főkolomppal váltottam néhány mélt, a 4. gödlöllői Zsuzsinak tanítottam a gyerkőceit, és ő is szokott rendelni tőletek, biztos ő is hag y majd kommentet :-) Nekem szégyen szemre az jutott eszembe, hogy egy csomó mindent nem tudok meghorgolni a leírásokból (pl a 200 hullámos minta, sőt és a profin kötő-horgoló ismerősöm sem érti azokat a leírásokat, más terminusokkal tanulta, és a mintát leolvassa a képről, de a leírást ő sem érti...), szóval arra gondoltam, hogy olyan jól olvasható rajzokat kellene készíteni a szép, jól variálható mintákhoz, mint amiket Annás készít. Ez nagy munka lenne?

Szilvi írta...

Most megint sajnálom, hogy már nem Pesten lakok... gratulálok a sok újdonsághoz! :)

Jucus írta...

Micsoda jó hírek! Ilyenkor úgy sajnálom, hogy nem pesti vagyok! Gratulálok, hogy ilyen szuperül összejönnek a terveid!

Zsupszi írta...

Csak eszembe jutott, hogy lehetne valamilyen fonalas játszósarok kicsit nagyobb kicsiknek is (nagyobb ovis - kisiskolás), akiket már valamennyire lekötnek a fonalak.